Volt egyszer egy System of a Down, meg egy Green Day, meg egy...mivan?
Évente legalább egyszer előre torzsalkodik a homloklebenyemből bele egy párbeszédbe az az - alapvetően szubjektív torzításon alapuló - megállapítás, hogy márpedig manapság már annyi a zaj (ugye?), hogy nem is nagyon emelkednek ki belőle Metál Icák, meg Rage Against-ek, meg sorolhatnám. Aztán mindig jön egy valami, ami a képembe röhögi, hogy há! Ez bizony baromság. Na de mi jött szembe idén? Hát egyszerre egy System of a Down, egy Red Hot Chilli Peppers, egy Greenday. Mindez egy idétlen afrómikrofon frizurájú srác, egy mediterrán macsó párducmintás mellényben valamint egy szexi tetovált közelkeleti csajszi képében.
Ez a trió nem más mint a Father of Peace, egy izraeli zenekar, akik nem nagyon akarják magukat kifejezetten meghatározni mint egyetlen stílus, inkább egy olyan érdekes fúziót képviselnek, ami rengeteg korábban nagy névnek számító csapatból merít ihletet, nem kicsit jól. Hanem nagyon...
A Heaven című számuk egyértelműen a kétezres évek punk-rock zsánerére alapoz, ami az Amerikai Pite filmek hatására robbant be igazán a köztudatba. Közben a No Complaints határozottan alter rock, egy kis progresszióval, az Enemy meg olyan mintha egyenesen Serj Tankian írta volna (aki amúgy szintén közelkeleti ugyibár). És akkor a legújabb dalukat meg sem említem, amit nem is tudnék elhelyezni teljesen. Ott vannak benne egyértelműen a System Of a Down-os jegyek, de közben sokkal komplexebb hangzásvilágot teremt és ezzel együtt a saját egyediségét is meghatározza. Persze nem biztos hogy ez a szám lesz az, ami nagy tömegekhez eljut, pont a nehezebben emészthetősége révén. Mindenesetre ha eljutsz a bridge-ig, az egy az egyben System, ezt garantálom!
System of a Down - Mintha csak Tankiant hallanám a végén...
Mondanám, hogy a frontember így, a frontember úgy, de valójában elég nagy szerepet vállalnak mindhárman a videókban és a fellépéseken is. Legyen akkor az, hogy az énekes - Avshalom Ariel (igen az a neve hogy shalom...lol) már 2018-ban mint producer bemutatkozott, amikor az izraeli Netta Barzilai megnyerte az Eurovíziós dalfesztivált a közreműködésével. 2024-ben alakultak amúgy hivatalosan és egyből elkezdték elárasztani az instagramot és a tiktok-ot rövid bevágásokkal a számaikból. Ez a marketing annyira bejött, hogy gyakorlatilag nem volt olyan nap hogy ne jött volna szembe velem ugyanaz a szám, csak más felvételből. Jó persze, mivel végignéztem mindig, az algoritmus lehet kissé favorizálta is őket. Viszont akkor léptek nagyot amikor a Limp Bizkites Fred Durst kiemelte őket a tömegből virtuálisan és szétkürtölte a neten, hogy mekkora királyok már ezek a csávók. Meg a csaj is, sorry.
Red Hot Chili Peppers utánérzés. Jó értelemben!
Eközben a basszer (May Alpert) egy közelkeleti szépség és nem csupán a két hangot váltogató, háttérben pötyögő, jelentéktelen töltelékzenész. Kifejezetten kreatív meneteket rak össze egy-egy számba és még teret is kap, hogy egyszer egyszer előtérbe kerüljön és kibontakozzon. Nem mellesleg amúgy egy jazz trióban is játszik, így a komolyabb pengetési tudás és zeneelmélet is adva vagyon. Na meg mint a dobos, neki is van lehetősége a hangszálait is használni.
Ő egyébként 2025-ben csatlakozott a zenekarhoz, mivel az eredeti basszer - April Mandil - úgy döntött, hogy szólókarrierbe kezd inkább.
A szövegeik nagyrésze azzal az egyetemes kapcsolódási vágyról és a közelség-távolság mocsaráról szólnak, amelyben mi is nap mint nap benne ücsörgünk néha. Az identitásválság, illetve az ideálok kergetése is sokszor megjelenik és egy kívülállónak is plasztikusan tudják átadni egy ambivalens kötődési mintájú lélek megpróbáltatásait. Kifejezetten magas szintű önismerettel, érzelmi intelligenciával és lélektani tudással megáldott trió és/vagy egyén ő vagy ők...na ezt se tudom leírni. A lényeg hogy nem találtam meg ki írja valójában a szövegeket és a zenét, lehet hogy egy közös kreatív munka eredménye, amit együttesen hoznak létre (ez lenne a legszebb). Ren-hez hasonlóan tehát ők is mélyen belegázolnak a lélektan bugyraiba, csak kevésbé direkt módon, metafórák és egyéb költői képek tömkellegét szórva ránk.
Valójában a számaikból ki lehet rajzolni egy nagyon szép mintát, ami végigvezet az ember identitásválságain, a kapcsolatok nehézségein egészen addig, hogy mindent egybevetve azért szép az élet! És ez a lényeg! A mondandójukból egyértelműen kihangsúlyozódik, hogy bármennyi is a fos, azért ott egy lefolyó ami eltakarítja és körülötte tisztaság van. Vagy mi? Nem vagyok jó metaforákban, sajnálom.
Mindent egybevetve, összegezve, keretbe foglalva....nem tudok több szinonimát. Szóval: nagyon gazdag, változatos mind zeneileg, mind tartalmilag és számomra azt az érzést nyújta a legtöbb számuk, hogy de meghallgatnám még egyszer. Bevallom amíg írom ezt a bejegyést, minden alkalommal rányomok valamelyik videóra itt, hogy ihletet merítsek az íráshoz. De zárjuk is ezt a sok olvasnivalót (tuti el se jutottál idáig) egy "vidám" nótával....
Na ez most nem lett egy irodalmi gyöngyszem, de most akartam leírni, ilyen lett. Nyaljál sót....
